Főoldal > Címke: Oktatásügyek > találatok száma: 434
Sógor Csaba ismét MOGYE-ügyben szólalt fel az EP-ben
Sógor Csaba ismét MOGYE-ügyben szólalt fel az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli mini-plenáris ülésén, folyó év május 9-én, Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő napirenden kívüli felszólalásával ismételten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyére irányította a figyelmet.


Erdély TV - MOGYE
Erdély TV - MOGYE

Egy közösség jövője nemcsak a politikai egységtől, hanem szellemi erejétől is függ - Marosvásárhelyen zajlott a Magyar Tannyelvű Iskolák Hetedik Tantárgyversenye

Egy közösség jövője nemcsak a politikai erejétől és politikai egységétől függ, hanem az adott közösség szellemi erejétől is, attól, hogy mekkora potenciállal rendelkezik abban a romániai, európai és az önmagunkkal is folytatott versenyben, amelyben nap mint nap helyt kell állnunk – jelentette ki Markó Béla szombaton Marosvásárhelyen, a Magyar Tannyelvű Iskolák Hetedik Tantárgyversenyének ünnepi megnyitóján. 


Liberális metamorfózis

Érvényteleníteni akar a kormány egy olyan kisebbségi jogot, amelyet a romániai magyarság már megszerzett.


Markó Béla: A MOGYE-ra vonatkozó kormányhatározat visszavonása szomorú és veszélyes fordulatot hozhat Romániában
Markó Béla: A MOGYE-ra vonatkozó kormányhatározat visszavonása szomorú és veszélyes fordulatot hozhat Romániában

Koradélutáni dévai sajtótájékoztatóján Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt szövetségi elnöke azt javasolta a hamarosan felálló új kormánynak, hogy alkalmazza a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre vonatkozó kormányrendeletet.


Az oktatási intézmények jelentik a Brassó-Hunyad szórvány-együttműködés gerincét
2012.04.21. | Ifjúság , Brassó , Oktatásügyek , Hunyad

Az RMDSZ Brassó és Hunyad megyei szervezeteinek kezdeményezésére, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége együttműködésével szombaton délelőtt került sor a két megye szórványpartnerségének rendezvényeire.


Csík területi hírek
Csík területi hírek

Istent dicsérték a felcsíki kórusok


Könyvadomány iskoláknak
2012.04.04. | RMDSZ , Oktatásügyek

Tizenkét Bihar megyei magyar iskolának juttatták el ezen a héten az RMDSZ és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának közös könyvadományát Pető Csilla és Derzsi Ákos parlamenti képviselők.


Markó Béla: a kormányhatározat megszületése azt bizonyítja, hogy helyesen cselekedtünk
Markó Béla: a kormányhatározat megszületése azt bizonyítja, hogy helyesen cselekedtünk

- Mai ülésén a kormány az anyanyelvű oktatás szempontjából egy rendkívül fontos határozatot hozott nemcsak azért, mert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül létrejön egy külön magyar kar, hanem azért is, mert ezáltal sikerült érvényt szerezni az új oktatási törvény egy fontos rendelkezésének, és nem azoknak lett igazuk, akik feszültségeket próbáltak szítani románok és magyarok között, hanem azoknak, akik együttműködést akarnak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, a kormányülést követően.


Megalakul az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti kar a MOGYE-n: elfogadta a kormány az erre vonatkozó kormányhatározatot
Megalakul az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti kar a MOGYE-n: elfogadta a kormány az erre vonatkozó kormányhatározatot

Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán, a keddi kormányülésen elfogadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat – jelentette be a kormányülést követően Kelemen Hunor szövetségi elnök.


Ha nem lesz magyar kar a MOGYE-n, az RMDSZ kilép a kormányból!
Ha nem lesz magyar kar a MOGYE-n, az RMDSZ kilép a kormányból!
Kedden, március 20-án lesz egy hete annak, hogy tíznapos közvitára bocsátották a MOGYE magyar fakultásának létrehozását érintő kormányhatározat-tervezetet.
Máté András Levente Kolozs megyei képviselőt kérdeztük arról, mi lesz, ha a legnagyobb koalíciós partner mégsem tartja be a szavát, és nem fogják életbe ültetni a kormányhatározatot?
Erdélyi Figyelő, március 19.

Erdély TV - Markó Béla a Többszemközt című műsor meghívottja volt
Erdély TV - Markó Béla a Többszemközt című műsor meghívottja volt

Markó Béla: a MOGYE vezetői a szakadék felé taszítják az egyetemet
Markó Béla: a MOGYE vezetői a szakadék felé taszítják az egyetemet

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) még nem tart a katasztrófánál, de a vezetőség, amely nem is igazán törvényes, egyértelműen a szakadék felé taszítja az egyetemet – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV).


Kezelésre szoruló uszítás
Kezelésre szoruló uszítás

A sajtó, ezúttal elsősorban egyes bukaresti hírtelevíziók függetlenségéről bőven lehetne elmélkedni az elmúlt napok tájékoztatási formájából/módjából kiindulva.


Megalakulhat a magyar orvosi és gyógyszerészeti kar a MOGYE-n - Elfogadta a kormány az erre vonatkozó kormányhatározatot
Megalakulhat a magyar orvosi és gyógyszerészeti kar a MOGYE-n - Elfogadta a kormány az erre vonatkozó kormányhatározatot

Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán, a keddi kormányülésen első olvasatban elfogadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatát létrehozó kormányhatározat – jelentette be a kormányülést követően Kelemen Hunor szövetségi elnök.


Megszülethet a kormányhatározat MOGYE-ügyben
Megszülethet a kormányhatározat MOGYE-ügyben

A keddi kormányülésen megszülethet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatát létrehozó kormányhatározat – jelentette be a kormánykoalíciós ülés után Markó Béla miniszterelnök-helyettes.


Erdély TV - Halasztás MOGYE
Erdély TV - Halasztás MOGYE

Brassói oktatási tanácskozás lelkészekkel
2012.03.06. | Brassó , Oktatásügyek

A magyar oktatásról tanácskoztak a múlt héten az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében az RMDSZ Brassó megyei szervezetének képviselői és a Brassó megyei egyházi elöljárók.


A MOGYE ügye
A MOGYE ügye

Nehezen lehetett volna megjósolni néhány hónappal ezelőtt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítása olyan kérdéssé válik, amilyenből nem kevés volt az elmúlt több mint két évtizedben.


Bizottsági nem az egyenruhára
2012.03.06. | Szenátus , Oktatásügyek

A szenátus oktatási bizottsága negatívan véleményezte az egyenruha kötelezését az oktatási intézményekben. A határozatról március 6-án, kedden döntött a szakbizottság.