Szombaton délután tartotta tisztújító közgyűlését a Vajdahunyadi RMDSZ, a Magyar Házban megszervezett gyűlésen több mint 150-en vettek részt. Az elnöki tisztségre ketten pályáztak, Babos Aranka és Győrfi Jenő városi tanácsos. Babos Aranka 95 szavazattal újabb két évre szóló mandátumot nyert, míg Győrfi Jenő 56 voksot szerzett, 3 szavazat érvénytelen volt. »
Címkék: Hunyad
Elsősorban az önkormányzatok szerepéről és súlyáról, valamint aktuálpolitikai témákról beszélt szombaton, december 3-án Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Kolozs megyei Várfalván megtartott önkormányzati tanácskozáson, amelyen több mint 120 képviselő, az RMDSZ megyei szervezetének elnöksége és a Főtitkárság munkatársai voltak jelen. »
Címkék: Kelemen Hunor, Kolozs
Az RMDSZ új szórványpolitikája kezdeményező, proaktív, fogalmazhatunk úgy is, hogy offenzív jellegű, nem pedig egy belenyugvó, önsirató, deffenzív politika – fogalmazott Winkler Gyula szombaton Vajdahunyadon az RMDSZ városi szervezetének tisztújító közgyűlésén tartott politikai tájékoztatójában.
»
Címkék: Szórvány, Winkler Gyula
Tizenöt évvel ezelőtt fiatal, lelkes pedagógusok és barátaik közös kezdeményezésére jött létre a Talentum Alapítvány Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy szabadidős tevékenységeket szervezzen Hargita megyei gyerekek számára. Az elmúlt évek alatt, a naptári év jeles eseményei, vagy a város nagyszabású rendezvényei kapcsán több száz gyereket mozgattak meg a népszerű játszóházakkal. »
Címkék: Csíkszereda, Sógor Csaba
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a „Minden magyar számít” mottó alatt indítja útjára azt a programot, amelynek keretén belül könyvadományokkal támogatja a magyar szórványiskolákat. »
Címkék: Bodor László, Főtitkárság, Kovács Péter
A marosvásárhelyi Azomures Vegyipari Kombinát képviselőivel találkozott csütörtökön, december 1-én Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter. A találkozón jelen volt az országos, a regionális és a megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetősége is. A miniszter az Azomures küszöbön álló tulajdonosváltása kapcsán arról kívánt meggyőződni, hogy az új tulajdonosok is vállalni fogják-e a környezetszennyezés csökkentésére irányuló kötelezettségeket. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Legyen-e az EU huszonnyolcadik tagállama Horvátország a jelenlegi válság körülményeinek ellenére? Az EP képviselői a kérdésről tegnap, november 30-án vitáztak, és ma, december 1-én a bővítés mellett foglaltak állást.
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő felszólalásában a nyugat-balkáni államok integrációja mellett foglalt állást, de kizárólag az őshonos nemzeti kisebbségi közösségek problémáinak kezelése után. Beszédének szövege alább olvasható: »
Címkék: Európai Parlament, Sógor Csaba
Tegnap, november 30-án, a brüsszeli plenáris ülésen, napirenden kívül, öt magyar ajkú európai parlamenti (EP) képviselő - Bauer Edit, Gál Kinga, Mészáros Alajos, Sógor Csaba és Tőkés László - emelt szót a felvidéki színész, Boldoghy Olivér ügyében, akit a szlovák belügyminisztérium levele nyomán megfosztottak szlovák állampolgárságától csak azért, mert felvette egy másik tagállam, Magyarország állampolgárságát. »
Címkék: Európai Parlament, Sógor Csaba
Az oroszhegyi polgármesteri hivatalban írták alá november 30-án a RobinWood Plus ELWOOD alprojektjére a szerződést Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bálint Elemér Imre Oroszhegy polgármestere. A szerződés értelmében Oroszhegy önkormányzata 55 000 eurót költhet tapasztalatcserére, olasz, francia és finn partnerek bevonásával, Hegyvidéki desztinációk címmel. Az ünnepélyes aláíráson a polgármester kijelentette: »
Címkék: Borboly Csaba
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében avatták fel a felújított Csintalankodó óvodát november 30-án, a Korond községhez tartozó Fenyőkúton. A Hargita Megye Tanácsa támogatásával felújított intézmény avatóünnepségén Katona Mihály polgármester megköszönte a megyei tanácsnak, Borboly Csaba tanácselnöknek, valamint a helybélieknek a munkálatok megvalósításában nyújtott segítséget. »
Címkék: Borboly Csaba, Hargita
Mély megdöbbenéssel értesültünk szeretett kollegánk, Pálosi Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Konstanca megyei szervezete elnökének hirtelen elhunytáról. Halálával egy olyan személyiséget veszítettünk el, aki elkötelezetten küzdött a Konstanca megyei magyarság megmaradásáért, munkásságát a közösségéért érzett felelősség, az etnikumközi párbeszéd, kooperáció erejébe vetett töretlen hit határozta meg. »
Címkék: Kelemen Hunor, Részvétnyilvánítás
2011. november 29-én a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban tartotta ülését a Fehér megyei Önkormányzati Tanács (FÖNT). »
Címkék: Fehér, Horváth Anna
Hétvégén személyesen ellenőrizte az útépítési munkálatokat Háromszéken Anca Boagiu szállítási miniszter. A tárcavezető elégedett volt a fejleményekkel, november 26-án, szombaton, Ozsdolán azt is elmondta, hogy a meglévő országutak karbantartására is lesz pénz. »
Címkék: Infrastruktúra, Kovászna, Tamás Sándor
A gernyeszegi Teleki –kastély udvarmesterei és az olaszteleki Daniel-kastély apródjai vehették át a Brüsszelbe szóló meghívókat Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőtől, a WEBkastély vetélkedőn elért kimagasló teljesítményükért. Az egy hónapon át zajló verseny november 26-án, a keresdi Bethlen-kastélyban egy díjátadó ünnepséggel zárult, amellyel egyidőben Kastély-napot is tartottak. »
Címkék: Sógor Csaba, Winkler Gyula
„Az elmúlt években a Székelyföldön jelentős előrelépések történtek, ami a közlekedési infrastruktúrát illeti. A megyei és a helyi önkormányzatok számtalan kormányprogram és pályázat révén nem csak az úthálózat javítására és felújítására szereztek támogatást, hanem a víz-, csatornahálózatok kiépítésén és a gázellátás terén is hatalmas fejlődés történt a térségben” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök november 26-án, szombaton, Székelykeresztúron, ahol részt vett a város egyik legfontosabb közlekedési csomópontjának az átadásán. A székelyföldi kisvárosban a majdnem egy kilométer hosszúságú, összekötő út megépülése a megyei és a helyi önkormányzat közös erőfeszítésének köszönhető.
»
Címkék: Infrastruktúra, Kelemen Hunor, Székelykeresztúr
Hivatalos találkozóra került sor Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Orbán Viktor, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség elnöke között, ma, november 24-én, Budapesten. A magas szintű találkozón a felek megállapították, hogy a FIDESZ és az RMDSZ közötti kapcsolat rendezése „jó úton halad, hiszen ugyanabba az európai, politikai családba tartozunk, nemzetstratégiai és nemzetpolitikai kérdésekben ugyanazt az álláspontot képviseljük”. »
Címkék: Bíró Rozália, Budapest, Kelemen Hunor, Kovács Péter, Magyar-magyar
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség anyagi támogatásával megjelent könyvek is megtalálhatók a 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár standjain – tájékoztatott Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális kérdésekért felelős főtitkárhelyettese. A könyvvásárnak ezúttal is a bukaresti Romexpo ad otthont 2011. november 23–27 között. »
Címkék: Kultúra, RMDSZ
Az Európai Ifjúsági Károly-díjat az Európai Parlament és az aacheni székhelyű Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda minden évben olyan fiataloknak, akik projektjükkel az európai fiatalok közti tapasztalatcserét és egymás kultúrájának megismerését segítik elő.
»
Címkék: Európai Parlament, Sógor Csaba
Borbély Károly államtitkár írta alá Románia képviseletében az Észak-Dél Energia Infrastruktúra Folyosó cselekvési tervet és az annak végrehajtásáról szóló szándéknyilatkozatot 2011. november 23-án, Brüsszelben. »
Címkék: Borbély Károly, Brüsszel, Energiapolitika
November 24-én, a Jeruzsálemben tartott közös kormányülés alkalmával, Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter és Gilad Erdan, izraeli környezetvédelmi miniszter közös szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben egy kétoldalú környezetvédelemmel kapcsolatos együttműködési megállapodás minél hamarabbi aláírását szorgalmazzák. »
Címkék: Borbély László, Külkapcsolatok