Kelemen Hunor

Hiteles csapat, konkrét tervek

2016.05.27. | Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Hiteles csapat, konkrét tervek

Kelemen Hunor szövetségi elnök a választások tétjéről

Országszerte közel kilencezer polgármester- és tanácsosjelölt készül az önkormányzati választáson való részvételre és arra, hogy közösségét a legjobb tudása és felkészültsége szerint szolgálja a következő négy évben.

Milyen jelöltcsapattal áll az RMDSZ a rajtvonalhoz? Elégedett-e a különböző, helyi szintű előválogatások eredményével?

Legfontosabb szempontunk az volt, hogy olyan jelöltek induljanak a tulipán jele alatt, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek, a közösség problémáira pedig jó és konkrét eredményhez vezető választ tudnak adni. Meggyőződésem, hogy az elmúlt időszakban sikerült olyan embereket kiválasztanunk, akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről – a legkisebb településtől a nagyvárosokig. Mert tudnunk kell példát mutatni!

Hadd említsem meg itt azt is, hogy az összes tanácsos- és polgármesterjelöltünk a jelöltség vállalásával egy időben elkötelezte magát az anyanyelvi jogok érvényesítése mellett, vállalta azt, hogy helyi szinten szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását. Az önkormányzatokban is kulcskérdésnek tekintjük az anyanyelv-használati jogaink érvényesítését.

Milyen további elvárásai vannak azok felé, akik a következő négy évben a magyar közösség érdekében önkormányzati munkát végeznek?

Úgy gondolom, az önkormányzati választás mindenekelőtt arról szól, hogyan gyarapodhat a közösség helyben, fontos, hogy olyan képviselet kerüljön a települések élére, amely gyors és hatékony válaszokat ad az emberek, a helyi közösség gondjaira. És ennek a közösségi elvárásnak meg kell felelni minden helyzetben.

Persze van egy nehezítő körülmény is. Az utóbbi időszakban, a székelyföldi közösségi vezetők ellen irányuló magyarellenes történések közepette többen megkérdezték tőlem: vajon érdemes-e ilyen körülmények között önkormányzati munkát vállalni? Én arra biztattam a kollégákat, hogy igenis vállalják, vállaljuk ezt a felelősségteljes tevékenységet, és azt is, ami ezzel jár: a harcot. Vállalnunk kell a képviseletet, a közösség ügyét. Nem hajolhatunk meg a megfélemlítések előtt, hiszen nekünk más a küldetésünk. Mindenekelőtt a közösséget kell megvédenünk. Nagy mérkőzés előtt állunk, nem engedhetjük, hogy erőnket a félelem csökkentse.

Az RMDSZ kiemelt célja a közösség biztonságérzetének megteremtése. Hogyan tudják ezt a szándékot helyi szintről támogatni a polgármesterek, alpolgármesterek, illetve a helyi és megyei önkormányzati tanácsosok?

A közéletben sok mindent megtapasztaltunk és sok mindent megtanultunk az elmúlt negyedszázadban. Az egyik fontos dolog mindenképpen az, hogy számbeli kisebbségben magunkra vagyunk utalva, nekünk kell elvégeznünk a munkát, senki másra nem számíthatunk. Azt is megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet jobbára nem ismeri, nem érzi magáénak a mi ügyeinket, ezért kell egyértelművé tennünk, hogy amikor kiállunk és elmondjuk, hogy mi a magyar érdek, akkor azt úgy tegyük, hogy elfogadják tőlünk. Ezért kell ott lennünk, ahol sorsunkról meghozzák a fontos döntéseket. Hogy egyetlen ilyen döntést se hozhassanak meg nélkülünk.

Huszonhat év alatt bebizonyosodott, hogy a képviselet szilárd alapját jelenti az önkormányzatiság. Továbbra is erre építünk. Azon leszünk, hogy a magyarság politikai képviselete erősödjön: polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.