Kelemen Hunor ünnepi beszéde – az aradi Szabadság-szobor 15 éve köztéren

2019.04.24. | Ünnep
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor ünnepi beszéde – az aradi Szabadság-szobor 15 éve köztéren

Fotó: Gönczy Tamás

Sok szempontból szimbolikus a hely, ahol állunk, és maga az időpont is különleges jelentőséggel bír. Felezőidőben vagyunk. Jelenkori szabadságunk 30 évéből 15 éve hajthatunk fejet azelőtt a szimbólum előtt, amely egyrészt minden év október 6-án közösségi ügyeink összegzésére késztet, másrészt jó alkalmat biztosít az előretekintésre.

Fogalmazhattam volna természetesen egyszerűbben is, mondván: 15 éve állítottuk vissza Zala György alkotását Arad közterére. Azonban ez így túl leegyszerűsítő lenne, és nem hordozná azt az üzenetet, amelyet nekünk a jelenben le kell vonnunk a Szabadság-szobor többszörösen és gyakorta kilátástalannak tűnő, zaklatott történetéből.

Hölgyem és uraim!

A számok egymás mellé helyezése könyörtelen fokmérője lehet annak, hogy hányadán állunk közösségi vagy személyes életünkben azzal, amit normalitásnak, emberi és emberséges létezésnek nevezünk, hogyan is állunk a szabadsággal, egyéni és közösségünk szabadságával.

Az aradi Szabadság-szobrot 1890-ben állították fel, 1925-ben pedig már el is távolították addigi helyéről és egy várárokba száműzték, ahonnan ádáz közéleti küzdelmek árán 2004-ben került ismét köztérre.

Ez magyarán annyit jelent, hogy létezésének 129 évéből erdélyi magyar szabadságunk szimbóluma csupán 50 évet töltött szabadságban. Ezek a számok, köztük a rabságot jelölő 79 év azt is mutatja, hogy milyen drágán mérték szülőföldünkön azt, ami minden ember számára a legelemibb szükségletek legfontosabbika.

És ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy az 1989-es forradalom óta eltelt 30 évből csupán 15 méretett ki szabadságként az aradi Szabadság-szobornak, akkor ebből azt is felmérhetjük, hogy szabadságjogaink megszerzésében vajon ma, 2019-ben hátradőlhetünk-e nyugodtan, elégedetten.

A szobroknak, akárcsak az alkotóiknak és az embereknek általában, sokféle élete lehet.

Vannak olyan szobrok, amelyek nem élik túl még az alkotójukat sem. Vannak, amelyeket elsöpörnek lázas forradalmak, és vannak, amelyek szoborparkokban és múzeumokban emlékeztetnek letűnt idők alkotóira, a szépségről alkotott gondolatokra, vagy akár egy egész kor, egy egész társadalom mentális állapotára.

És vannak szobrok, amelyek mindig többet jelentenek, mint egy műalkotás, mint egy esztétikai értelemben is tökéletesen megkomponált mű, mert minden ember és minden kor soha nem szűnő óhaját fejezik ki, a mi esetünkben a szabadság iránti vágyat.

Zala György alkotása egy ilyen remekmű, és ezzel is közelebb jutunk annak megértéséhez, hogy miként élte túl, élhette túl azokat, akik különböző társadalmi és politikai berendezkedések alatt, de évtizedekig rettegtek ettől az alkotástól.

Hungária főalakja körül ott van az ébredező szabadság, ott van a harckészség, az áldozatkészség és a haldokló harcos allegorikus alakja. És ez így együtt tökéletesen kifejezi egy ember, egy nemzedék, de igazából bármelyik ember és bármelyik nemzedék állandó törekvését.

Mert, tisztelt barátaim, a szabadság kérdése mindig időszerű. Az emberi történelem minden korszakában időszerű volt, meghatározó eleme a közösségek identitásépítő törekvéseinek.

Időszerű ma is, a 21. században. Mert amikor azt hinnénk, hogy éppen elértük a szabadságot, akkor pillanatok alatt ismét elérhetetlen távolságra kerül, mindig odébb van, mindig egy lépéssel a kor embere előtt, újra és újra elérendő célként jelenik me.

Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát. Minden nemzedék elé tornyosulnak olyan kihívások, amelyek veszélybe sodorják az egyén és a közösség szabadságát. És ahol veszélybe kerül a szabadság, ott mindig veszélybe kerül az emberi méltóság is. Mert eljes emberi életet szabadság nélkül, méltóság nélkül nem lehet élni.

Ahol nincs szabadság, ott előbb-utóbb gyökeret ereszt az önkény – az ezerarcú önkény, amely minden korban és minden társadalomban könnyen fölüti a fejét.

És itt most sorolhatnám a példákat a mi életünkből, megmutathatnám az ezerarcú önkény egyik-másik arcát, ahogy a 21. században is vissza-visszalopakodik és megpróbál elhatalmasodni egy egész társadalmon.

Mert mi lenne egy 100 ezer eurós bírság egy kétnyelvű feliratért, amelyet a bíróság ró ki egy polgármesterre, ha nem ennek a kísérletnek az egyik arca?

És mi lenne az, hogy a nemzeti szimbólumainkat tiltani próbálják, ha nem egy másik arca ugyanannak a próbálkozásnak?

És miért gondolnánk, hogy az anyanyelvű oktatás korlátozására tett kísérlet a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemen vagy egyik-másik iskolában a közösségi vagyon visszaállamosításának kísérlete például nem mind-mind egy újabb és újabb próbálkozás arra, hogy kevesebb szabadságunk legyen, és az emberi méltóságra mérjenek csapást?

De ennek a szoborcsoportnak a viszontagságos élete bennünket arra is megtanított, hogy nem hátrálhatunk meg. Megtanított arra, hogy talpra kell állnunk, ha elbotlasztottak, és megtanultuk azt ia, hogy nemcsak képesek vagyunk talpra állni, de akár az árokba döntött szobrokat is talpra tudjuk állítani.

És azt is megtanultuk, folyamatosan mondjuk és érvelünk: egyik szabadság sem irányulhat és nem is irányul egy másik szabadság ellen.

A szabadság nem olyan, mint az anyagi természetű javak. Nem olyan, hogyha osztjuk, egyre kevesebb lesz belőle, hanem pontosan ennek az ellenkezője igaz.

Azzal hogy a másiknak is jut, azzal több lesz, és nem kevesebb. Azzal, hogy a mellettem élő is szabad, az én szabadságom nem fogy el, hanem több lesz, nem meggyengül, hanem megerősödik. És ez így nemcsak az egyénekre, hanem a népekre, nemzetekre is igaz. És ezt ismételten mondjuk román barátainknak, ismételjük nap mint nap, hétről hétre, évről évre. És egyben felelősség is. Felelősség egymásért, egymás szabadságáért, egymás méltóságáért. Mert szabadság és felelősség mindig együtt jár.

Gondoljuk csak meg, hogy kik is voltak azok a férfiak, akiket az elnyomók itt, Aradon, az aradi várban halálra ítéltek. Gondoljuk meg, hogy kik voltak ők, akikre emlékezni szoktunk itt, Aradon október 6-án a szobor előtt, majd a várban.

Gondoljunk arra, hogy mi mindenben különböztek egymástól, származásban, vallásban, nyelvben és még ki tudja, mennyi minden másban.

De egyvalamiben mégis hasonlóak voltak. Hittek az ember sérthetetlen méltóságában, és az abból sarjadó szabadságban. Hittek abban, hogy ők egymásért felelősek, hogy együtt lehetnek szabadok. Hittek abban, hogy egy néptől nem lehet elvitatni, nem lehet elvenni azt a jogot, hogy maga határozza meg életének irányát, a jövőről meghozandó döntéseket.

És ezt nekünk ma nagyon pontosan meg kell értenünk és alkalmaznunk kell a jelenben: akikkel származásunktól függetlenül is összeköt bennünket a szabadságért folytatott harc, azokkal közös a jelenünk és közös lesz a jövőnk is.

Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

Nekünk is sokféle felelősségünk van. Ezek között még akár sorrendet is föl lehetne állítani, bár ez a sorrend inkább az egymásmellettiséget, a különböző felelősségek egymásba érését jelentené, és nem fontossági sorrend lenne.

Felelősséggel tartozunk az előttünk élt 50 nemzedékért. Azért az örökségért, amit tőlük kaptunk, még ha a ma élő nemzedékek különbözőképpen értik és értelmezik azt.

De a mi felelősségünk az is, hogy legyen egy 51., 52., 53. nemzedék is, legyen, aki folytassa a sort, legyen, aki újraértelmezze a múltat, és bárhogyan is értse azt, de érezze a magáénak. Hogy úgy akarja építeni a maga életét majd a maga korában, hogy mindaz, ami mögötte van, az szilárd alap legyen. Erőt adó forrás és nem teher. Kötőanyag a téglákhoz, és nem gyötrelem, amely lehetetlenné teszi az alkotó munkát.

Ezért csak azt tudom mondani ma is, és azt kívánom a magunk számára, hogy legyen erőnk és bátorságunk, legyünk bölcsek és megértőek, készek az együttműködésre a szövetségkeresésben, de hajthatatlanok akkor, amikor a szabadságról van szó. Mert mindenre szükségünk van ahhoz, hogy ez a szobor, ez a jelkép, ez a szimbólum a következő évtizedekben is köztéren álljon, útmutató legyen, világítótorony azok számára, akik a nemzet szabadságáért vállalják a mindennapi munkát.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.