Kolozsvárnak lehet magyar polgármestere - A Györgyfalvi negyed lakóival találkozott Eckstein-Kovács Péter és az RMDSZ jelöltjei

2012.05.24. | Kolozsvár , Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


„Együtt elérhetjük azt, hogy Kolozsvárnak magyar polgármestere legyen – jelentette ki Ferenczy Miklós, a kolozsvári Pata utcai Fehér templom lelkésze azon a kötetlen találkozón, amelynek keretén belül Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ polgármesterjelöltje, valamint a Szövetség kolozsvári és Kolozs megyei jelöltjei a Györgyfalvi negyed lakóival beszélgettek. A Negyedeljük gondjainkat címszó alatt zajló eseményre a Pata utcai Fehér templom Galériájában került sor.

Eckstein-Kovács Péter elmondta, személyesen kívánja feltérképezni minden negyed gondját, az ott élők által legfontosabbnak tartott kérdéseket. Bemutatta programjának néhány kiemelt pontját is: az otthoni ellátás rendszerének bevezetésére, valamint egy 700 főt befogadó, idős- és krónikus betegeket ellátó központ létrehozására vonatkozó elképzeléseit. Külön kitért a Kolozsvár Kertjei programjára, amelynek lényege, mint fogalmazott: „városi kerteket alakítok ki, kertészkedés, hétvégi ellazulás céljából.”

A Györgyfalvi negyed lakói részéről elhangzott: a zöld övezetek, a garázsok és parkolóhelyek hiánya, a szelektív hulladékgyűjtés, az utak rossz állapota jelenti számukra a legnagyobb gondot. A felvetett kérdésekre az RMDSZ tanácsosjelöltjei kötetlen beszélgetés formájában fogalmaztak meg a megoldási alternatívákat, például a mély- vagy egyszintes garázsok létesítését, fedetlen, de őrzött parkolóhelyek kialakítását a város bejáratainál. Elmondták: a zöld övezetek visszaállítása érdekében a tömbházak felelősei kispadokat, bokrokat, cserjéket igényelhetnek, amelyeket megszervezett, közös munkával kell gondozniuk. Eckstein-Kovács Péter hozzátette, hogy polgármesterként célja az 5% a lakónegyededért program megvalósítása, amely lehetővé teszi, hogy a kolozsváriak közvetlenül, lakossági konzultációk révén döntsék el, a lakónegyedük által a városi költségvetésbe befizetett összeg 5%-a mely problémáik megoldására legyen elköltve.

Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint „Emil Boc és Marius Nicoara is Eckstein-Kovács Péterre fog szavazni, mert ő a legjobb jelölt!” Eckstein-Kovács Péter hozzátette, jó hírrel szolgálhat: máris első, igaz, egyelőre még csak a szavazócédulán.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.